Scroll to top

Tegnap startoltak a nyílt napok

2022.05.16, 10 óra – Bevezető a gasztronómiába

A sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola által szervezett Nyitott napok május 16-án hétfőn startoltak Dóczi Lóránd és Kovács Gábor Áron „Bevezetés a gasztronómiába” című előadásával. A két vállalkozó arról beszélt a diákoknak, hogy milyen üzleti ötletekkel indultak és hogyan sikerült azokat kisebb-nagyobb sikerekkel megvalósítani, és hogyan kötelezték el magukat a minőségjavítás mellett a vendéglátásban. Bemutatták a Kastély vendéglőt és a Gado gourmet bisztrót, amelyek küldetése az, hogy megismertessék a gasztronómiai különlegességeket nem csak a nagyközönséggel, hanem a szakmabeliekkel is. Ennél az oknál fogva is dolgoznak együtt a Művészeti Népiskolával a szakács, pincér stb. szakképzések megtervezésében és lebonyolításában

A két szakember vállalkozó megvannak győződve arról, hogy a küldetésük nem tud megvalósúlni a jövő generáció bevonása nélkül. Ezért hívták fel a Berde Áron és a Constantin Brancusi diákjainak a figyelmét azokra a veszélyekre, de örömökre is, amelyek ezen a pályán várnak rájuk. A diákok reakciója nem maradt el, számos kérdés, megjegyzés tette mozgalmassá ezt a találkozót.

2022.05.16, 19. óra – Házhoz megy a zenede – Gelence

A Házhoz megy a Zenede könnyűzenei előadássorozat és zenei misszió 2012-ben azzal a céllal jött létre, hogy a 20. század könnyűzenéjének fejlődését mutassa be a blues, swing, beat, soul, rock, pop zenei stílusok érintésével. Az országjáró turnét a Nemzeti Kulturális Alap szakmai illetve anyagi támogatásával az elmúlt 10 évben, 28.000 általános iskolás és középiskolás gyermek láthatta Magyarországon. Az erdélyi turné háromszéki állomásai a Művészeti és Népiskolával együttműködésben jöttek létre és a következő állomásokat foglalja magába:

  • Május 17, kedd, 11 és 13 óra, kézdivásárhelyi Vígadó Művelődési Ház (jegyek válthatók a Vígadó szervező irodájában)
  • Május 18, szerda, 11, 13, és 19 óra, sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium koncertterme (az esti előadásra jegyek kaphatók a városi szervező irodában, a többi előadásra előzetes foglalás a 0747 770 388-es telefonszámon)
  • Május 19, csütörtök, 11 óra, a kovásznai Művelődési Ház (jegyek elővételben vagy a helyszínen a Művelődési Ház irodájában kaphatóak)

Related posts

Post a Comment

Open chat
Buna ziua!
Cu ce te putem ajuta?
Call Now Button

Vetro Bodoni Barnabas

Vetro Bodoni Barnabas

Profesor

Arte plastice

Vetro Bodoni Barnabas

Vetro Bodoni Barnabas

Profesor

Arte plastice

Vetro Bodoni Barnabas

Vetro Bodoni Barnabas

Profesor

Arte plastice

Györfi Mária

Györfi Mária

Profesor

Arte plastice

Györfi Mária

Györfi Mária

Profesor

Arte plastice

Györfi Mária

Györfi Mária

Profesor

Arte plastice

Pal Tunde

Pal Tunde

Profesor

Arta populara

Pal Tunde

Pal Tunde

Profesor

Arta populara

Pal Tunde

Pal Tunde

Profesor

Arta populara

Nagy Adel

Nagy Adel

Profesor

Arta populara

Nagy Zsuzsanna

Nagy Zsuzsanna

Profesor

Arta populara

Nagy Adel

Nagy Adel

Profesor

Arta populara

Nagy Zsuzsanna

Nagy Zsuzsanna

Profesor

Arta populara

Nagy Adel

Nagy Adel

Profesor

Arta populara

Nagy Zsuzsanna

Nagy Zsuzsanna

Profesor

Arta populara